Cukkinis tökmagos sütemény




Este készült a sütemény, fényképezni már csak lámpafénynél tudtam, ezért nem sikerültek jól a képek. Reggel pedig már nem volt mit fényképezni :)
A sütemény még hűvösebb időben készült, ebben a nagy hőségben nem állnék neki. Pedig nagyon finom és nagyon szépek benne a zöld héjdarabok és a zöldesbarna tökmagok.
Nem most sütöttem először, de elfelejtettem beírni a szakácskönyvbe az 1. sütés tanulságait. Valami derengett arról, hogy több liszt kéne bele. Hát tényleg, szerintem mehetne bele 15-20 dkg is. Kevesebb liszttel is jó, csak nagyon laza lesz a tészta, de hátha valaki épp ezt szereti.

Hozzávalók:
20 dkg cukkini
12 dkg tökmag
4 tojás
20 dkg barna cukor
10 dkg liszt (szerintem több kéne bele)
1 tk sütőpor
1-1 csipet szegfűszeg, ánizs
1 tk fahéj

Szögletes, hosszúkás formában sült, a kisebbik fajtában (30 cm-es).

Elkészítés:
1. Melegítsük elő a sütőt 180 C fokra. A formát béleljük ki sütőpapírral, jusson az oldalára is.
2. A megmosott cukkinit reszeljük finomra. A tökmagot vágjuk apróra.
3. A tojásfehérjéket verjük kemény habbá.
4. A tojássárgákat keverjük habosra a cukorral, adjuk hozzá a szegfűszeget, őrölt ánizst, fahéjat.
5. Keverjük hozzá a sütőporral elkevert lisztet, aztán a cukkinit, tökmagot, majd a kemény habbá vert fehérjét.
6. Öntsük a formába és süssük kb. 45 percig. A biztonság kedvéért végezzünk tűpróbát.

Teljesen kihűlve szeleteljük. A fűszerektől kicsit karácsonyi illata van, a cukkinitől jó puha, a tökmag kicsit ropog benne, szóval nagyon finom sütemény szerintem.

forrás: A sütés alapkönyve


Megjegyzések

trinity üzenete…
Ismerős a szituáció--mármint reggelre nincs mit fényképezni:))
Ezért vannak nekem is esti képeim...
Úgy képzelem a cukkinis sütit kb, mint a répatortát: nem az ízt adja, hanem szaftos lesz tőle, ugye???
lúdanyó üzenete…
Igen, az a szerepe mint a répának!!! :)
szepyke üzenete…
Hu, ez nagyon jól hangzik. :)
erős ildikó üzenete…
Jé, ez édes??
Nem a cukkini miatt gondoltam, hogy sós lenne, hanem a tökmag okán, valahogy én azt még csak sós sütikbe tettem. Izgalmas íze lehet!
lúdanyó üzenete…
Szepyke, és meg is ennéd? :)

Napmátka, nagyon finom bele a tökmag, az állaga is, meg az íze is. És illik az édeshez.
szepyke üzenete…
Lehet.:D
Látszik, hogy milyen bátor vagyok? :DDD
Raindrop üzenete…
Olyasmi, mint egy foszlósabb kalácsszerűség. Legalábbis felszeletelt állapotában úgy látom. Mennyeien néz ki. Máris odaképzeltem egy nagy bögre hideg tejet, és a majszoló fejemet. :)
lúdanyó üzenete…
Én is hideg tejjel szeretem az ilyeneket :)
Gabojsza üzenete…
Gratulálok a stafétához és izgatottan várom az újabb témát! :-)))

Népszerű bejegyzések