Spenótos-túrós palacsinta, meg egy édes túrós

Kedvet kaptam a spenótos palacsintához, miután elolvastam Sajtkukac minapi "Pancake Day" bejegyzéseit.
Az én változatom alapja a Kitchen Library sorozat olasz szakácskönyvében jelent meg.

Süssünk palacsintát (a recept szerint 125 gr liszt, 2 kicsi tojás, 1 ek olaj, 150 ml tej, 6 ek víz, cs só) - ebből a mennyiségből kb. 8 palacsinta lesz.
A töltelékhez keverjünk össze 250 gr áttört túrót (az eredeti recept ricottát ír, én jobban szeretem túróval), 1 tojást, egy marék reszelt sajtot (bármilyen lehet, vegyesen is), 1 csomag kiolvasztott, jól lecsöpögtetett fagyasztott spenótot (itt ért az első meglepetés, véletlenül olyan spenótot vettem, ami már ízesítve volt fokhagymával, vöröshagymával, sóval). Végül is nagyon finom lett így, tehát bátran lehet beletenni ilyesmiket. Kerüljön még bele só, bors.
Fogjunk egy palacsintát - itt tartottam, amikor eszembe jutott, hogy van itthon fekete erdei füstölt sonka - tegyünk rá 2 szelet sonkát, arra tölteléket és tekerjük fel szorosan. Vágjuk 4 felé és a kis tekercseket tegyük szorosan egymás mellé egy kivajazott, laposabb sütőedénybe. Csináljuk ezt végig a többi palacsintával is, aztán tördeljünk a tetejére vajat, szórjuk meg reszelt sajttal (éppen volt itthon vörös cheddar, tehát az is került bele) és előmelegített sütőben 200 fokon süssük kb. 20 percig. Kóstoláskor ért a második meglepetés - a sonka iszonyúan sós volt, de ez ne vegye el senki kedvét, nem minden sonka viselkedik így. Különben meg tényleg nagyon finom.


Előrelátóan én dupla adag palacsintát sütöttem, mivel 1/2 kg túró volt itthon. A maradék túrót összekevertem 1 tojással, cukorral, tejföllel , megtöltöttem a palacsintákat és az előbb már bevált módon négyfelé vágtam őket és mehettek ők is egy kivajazott formába (nekik már csak kerek jutott). A tetejére pedig szintén vajat csipegettem, tejfölt összekevertem egy tojással, vaniliakivonattal, nádcukorral és rákentem a tekercsek tetejére. Mehettek is be a sütőbe , addig süssük, amíg meg nem pirulnak. A tejföl jót tesz ennek az édességnek, pikánsan savanykás lesz tőle.

Aki eddig eljutott, ahhoz még lenne egy kérdésem :)
Hétköznap csak vacsorát készítek, viszont nem tudok igazán szép fényképeket csinálni este, lámpafénynél. Azon kívül, hogy megvárom, amíg este is már világos lesz , van valami jó trükkje valakinek az esti, lámpafényes fényképezéshez? Nincs profi felszerelésem, de van egy viszonylag jó minőségű digitális fényképezőgépem. Köszönöm.

Megjegyzések

starfi üzenete…
há, ez a spenótos-sajtos nagggyon nyerő lehet:) bár lenne már friss spenót...
lúdanyó üzenete…
tényleg az :)
friss spenóttal meg különösen
starfi üzenete…
csak most olvastam a fényképezős kérdésed. este, lámpafénynél, eléggé limitáltak a lehetőségek. ha vannak a fotóid közt olyanok, amik este készültek, akkor szerintem elegendő egy photoshop program (mert nem túl sötétek a fotók), ahol szépen ki lehet világosítani a képeket, meg színbéli korrekciókat is lehet végezni a fotókon.
lúdanyó üzenete…
na most képzeld el, hogy amiket felraktam, azok mind nappal készültek :) (bár néha borús időben) van még mit fejlődnöm :))
olyat fel sem tettem, aminél csak lámpafény volt, mert azok a képek egészen sárgák lettek
starfi üzenete…
nahát, azon segít a photoshop!:)

jah, nekem is szoktak ilyen képek készülni, akkor még könnyebb a dolgod. a sárgaságot sokszor nehéz orvosolni a programmal, főleg egy sárga ételnél, mert ott azt is kifakítaná, de meg kell próbálni. javaslom még, hogy borús időben derítőt használj (papírlap, aludóliával betekert kartonlap, vagy tükör), a fény forrásával ellentétes oldalon. sokszor napos időben is jól jön a derítés, a közvetlen napsütés viszont szerintem nem tesz jót az ételfotónak. csak ügyesen!;)

Népszerű bejegyzések