Finn sárgarépás zsemle



Elfogult vagyok Finnországgal. Többször jártam már ott és lenyűgözött az a letisztult egyszerűség, ami jellemezte a mindennapi élettel kapcsolatos tárgyakat, bútorokat, kiegészítőket. (Jó, mondjuk az ételeket is :-), de ez csak kicsit kaján megjegyzés.)
Általában munkahelyi menzán ebédeltem, a menza mintha egy lakáskultúra magazin illusztrációja lett volna. Gyönyörű tányérok, evőeszközök, textil abrosz, virág ... és egy salátás állvány, amin csak egyféle saláta volt, de abból mindenki annyi szedett magának, amennyit akart. Ingyen. Ez járt az ebédhez. És annyi, de annyi lazacot ettem !! :-)

Ezért aztán különösen örültem, amikor megjelent Bokor Judit Finn konyha című szakácskönyve a 80-as évek végén. Ebből a könyvből készült ez a zsemle.
(A jobbik fényképezőgépünk Londonban tartózkodik, ezért most a szegény, régi géppel próbáltam valami elfogadható képet készíteni.)

Hozzávalók:
5 dl tej
3 dkg élesztő
fél evőkanál só
2 közepes sárgarépa durvára reszelve (esetleg 1 nagy, 3 kicsi,..)
20 dkg finomliszt
45 dkg grahamliszt
7.5 dkg vaj
kevés joghurt a zsemlék kenéséhez

A kézmeleg tejbe morzsoljuk bele az élesztőt, majd tegyük hozzá a sót és a reszelt répát. Öntsük bele a kétféle lisztet és jól dolgozzuk össze, majd adjuk hozzá a puha vajat és dagasszuk simára. Igen puha, lágy tésztát kapunk. Lisztezzük be a tetejét, takarjuk le és kelesszük duplájára. Lisztezett felületen formáljunk belőle hosszú rudat és daraboljuk fel kb. 5 cm-es darabokra. A vágási felületeket mártsuk be lisztbe és tegyük a zsemlécskéket egy sütöpapírral bélelt tepsibe.
Hagyjuk kelni még 30 percig őket, kenjük meg a tetejüket joghurttal és süssük meg előmelegített, 180 C fokos sütőben. Hogy meddig? Hát elfelejtettem megnézni, hogy mikor tettem a sütőbe, de kb. 20 percig, amíg barnák nem lesznek. Nem mindig jut eszebe, hogy ha közzé akarom tenni a receptet, akkor pontosan kell az összetevőket és főzési körülményeket megfigyelni :)

Ezek a zsemlék egészen puhák lesznek, nem ropogós a héjjuk, de nagyon finomak és szépen látszanak bennük a répaszálak.
Fűszeres Eszternél olvastam egy nagyon klassz répás zsemle receptet, szerényen a világ legjobb szendvicskenyerének nevezte :-)). Abban volt egy nagyon jó ötlet: beáztatott árpagyöngyöt kevert a tésztába, szerintem ehhez a recepthez is illene, de el tudnám képzelni durvára tört dióval is.


Megjegyzések

Lekvároskukta üzenete…
Szia!
Nagyon jól néz ki ez a zsemle :)
Szerinted graham helyett teljes kiőrlésű liszttel is jó lenne?
Üdv: LKukta
lúdanyó üzenete…
Szia,
köszi :)
Nem próbáltam még, de szerintem igen. Próbáld ki, aztán tudósítsál légyszives! :)
Lekvároskukta üzenete…
Oké, köszi :)
napmátka üzenete…
Érdekes ötlet ez a sárgarépás zsömle, és biztosan finom is. A szendvics az alsó képen meg főként kívánatos. Mentettem a receptet, köszönöm!
lúdanyó üzenete…
Én köszönöm! És tényleg nagyon finom szendvics lett belőle. Reggel fényképeztem le gyorsan indulás előtt. A héten fogok még ilyet sütni, kipróbálom magokal is. Majd beszámolok.
lúdanyó üzenete…
bocs, magokkal :)
trinity üzenete…
Szia, én is benéztem hozzád:)
Ez a sárgarépás nagyon izgat, mert a férjem egyik kedvence az Aldiban kapható répás kenyér-de ez sokkal finomabbnak tűnik! Meg fogom sütni, mentettem, köszi!!!

Népszerű bejegyzések