Rózsaborsos keksz avagy Világ Gasztrobloggerei egyesüljetek!


Kedvenc dél-afrikai bloggeremnél olvastam beszámolót az első gasztroblogger világtalálkozóról, amit Londonban tartottak november 28-án. A világ minden tájáról megjelentek ott kollégák, magyarról egyelőre nem tudok és a résztvevőket nézegetve keveredtem egy helyes indiai lány blogjára. Van ott sokféle sütemény (francia macaron, szicíliai cannoli, sajttorta, stb.) , de akkor néztem nagyot, amikor megláttam egy drezdai stollen receptjét. Indiai blogon német karácsonyi sütemény - ez az igazi globalizmus :)

Ott akadtam rá erre a kekszre, be is fészkelte magát a fejembe erősen, hogy ezt mindenképpen ki kell próbálnom. Pedig az elemek összeesküdtek ellenem, vettem a sütihez egy csomag rózsaborsot egy arab fűszeresnél és itthon derült ki, hogy kukacos a bors. Na de én nem hagytam magam, engem ekkor már semmi nem tántoríthatott el attól, hogy megsüssem a kekszeket. Fogtam egy zacskó borskeveréket, kiválogattam belőle a rózsaborsokat és már indulhatott is a sütés. (Milyen jó, hogy nem kölest kellett hamuból válogatnom).

A keksz nagyon egyszerű, alig kell hozzá valami, de már a nyers tésztának is olyan íze van, hogy úgy kellett visszatartani magam a kóstolgatástól.

Úgy tervezem, hogy ilyet mindenképpen viszek a 3. magyar GBT-re.

Hozzávalók:
170 gr puha vaj
287 gr finomliszt
5 púpos evőkanál vaníliás porcukor
2 teáskanál rózsabors
1/2 tk cukor
fél rúd vanília

33 db lesz belőle - lett volna több is, ha nem olyan finom a nyers tészta

Elkészítés:
1. Mozsárban törjük össze a rózsaborsot a fél teáskanál cukorral.
2. A puha vajat keverjük habosra a cukorral.
3. Adjuk hozzá a rózsaborsot és a vanília kikapart magjait.
4. Gyúrjuk hozzá a lisztet és formáljunk belőle golyót.
5. Tegyük a tésztát egy órára a hűtőbe.
6. Melegítsük elő a sütőt 190 C fokra. Egy tepsire tegyünk sütőpapírt.
6. Nyújtsuk ki a tésztát kb. 0,5 cm vastagra és szúrjunk ki belőle tetszőleges formájú kekszeket. Sorakoztassuk a kekszeket a tepsin.
7. Süssük 12-13 percig a kekszeket, vigyázzunk ne süssük túl őket.
8. Félig csokiba is márthatjuk a kekszeket.

Nagyon finom omlós, vajas, fűszeres kekszet kaptam.




Megjegyzések

Ancsika üzenete…
Kedves Hamupipöke! Szuper ötlet és biztosan finom is a pikáns keksz. Bár gondolom nem lehet nagyon erös, hisz a rózsabors nem csíp annyira :)
Kiskukta üzenete…
Kukacos bors!!! Ilyet még nem hallottam, de a keksz nagyon finom lehet!
Sajtkukac üzenete…
Hú, de jó! Pont ma sütöttem két kekszet (rozmaringos-citromosat, meg narancsos-mákosat), a következő ilyen lesz :-)
(És nagyon szép az új ruhád, mindig elfelejtem mondani/írni)
lúdanyó üzenete…
Mian :))
Tényleg nem olyan erős a rózsabors, direkt megkóstoltam nyersen is, hogy milyen íze van.
Kiskukta, eddig nekem sem jutott eszembe, hogy vásárláskor kukacot keressek a fűszerzacskóban. És tényleg nagyon finom!

Sajtkukac, kösz :) Finomak lehetettek a kekszeid, főleg a citromos rozmaringosra lennék kiváncsi.
Doctor Pepper üzenete…
jaja, nekem is nagyon tetszik a design!

meg a keksz is,

meg a világ-gbt is:)
szóval most minden.:)
Piszke üzenete…
Azt hiszem Kotányi üvegesben van külön rózsabors. Táncsak nem kukacos.

A keksz (is) jöhet!Én most ettem nemrég rózsborsos csokit, és nagyon finom. Ráadásul a sexy fantázianevet adták neki a belgák.És igazuk volt :)
"saját levében" üzenete…
Úgy tudom a rózsabors nem is bors igazából. Csak bekéredzkedett a borsok köreibe.
Garffyka üzenete…
Hurrá! Mi nagyon kekszesek vagyunk és bár az eddig jól beváltakat felváltva sütögetem, mindig keresek új recepteket is. Ez itt eszméletlenül finom lehet! :)
lúdanyó üzenete…
Köszönök mindenkinek mindent:dicséretet, véleményt, jó tanácsot :)
Egy dolog biztos, az hogy nem kell szűkmarkúan bánni a rózsaborssal ebben a kekszben, még akkor sem, ha ő csak egy ál-bors :)
vegavarázs üzenete…
Nem is tudom, mi tetszik jobban: az új külső vagy a kekszrecept. Mindkettő remek!
lúdanyó üzenete…
Köszönöm Hémangi, jó, hogy újra itt vagy :)
grenadine üzenete…
én egészen bécsig mentem, hogy kukacos rózsaborsot vehessek, amiből aztán arab molylepkék keltek ki, hogy benépesítsék a konyhámat.

és muyzáj beállnom a dicsőítő kórusba; nagyon szép lett itt minden!
lúdanyó üzenete…
Grenadine, akkor én olcsóbban állítottam elő az arab molylepkéket :)
nekem meg muszáj megköszönni :)
Névtelen üzenete…
de szépek lettek! végre tudom, mire használni a rózsaborsomat, aminek csak a színe miatt nem tudtam ellenállni;-)
lúdanyó üzenete…
Nokedli, egyszer minden a helyére kerül :)
lekvároskukta üzenete…
Nagyon, nagyon finom, volt hozzá szerencsém :)))))
lúdanyó üzenete…
Örültem a szerencsének :)
lekvároskukta üzenete…
Én is nagyon kedves Lúdanyó :)))
Éva Rácz (UP) üzenete…
Kedves Lúdanyó! Én is megsütöttem a kekszet, de nem finomliszttel (igyekszem amibe lehet, inkább teljes kiőrlésű lisztet tenni), ha marad belőle hétfőig, majd viszek :) Jó hétvégét: Éva
lúdanyó üzenete…
Kedves Éva! De jó :) Hagyjál légyszíves, kíváncsi vagyok rá :)

Népszerű bejegyzések