Joghurtos citromfagyi házi fagylaltostyával




Tavaly beszereztünk egy fagylaltgépet, nem kis szerepe volt ebben a gasztroblogokon olvasott lelkes beszámolóknak a házi készítésű fagylaltokról.
Ez a fagylalt saját fejlesztés eredménye, könnyű, frissítő, nincs benne sok tejszin, tehát nem hízlaló (annyira), viszont nagyon finom.
(Lelkiismeretfurdalásunk legfeljebb a cukor miatt lehet.)

Hozzávalók:
1 nagy doboz joghurt (450 gr)
1 citrom
1/2 dl tejszín
1 dl víz
2 ek cukor
1 ek vaniliás porcukor

Elkészítés:

Felforralom a vizet 2 ek cukorral, hagyom, hogy felolvadjon benne, 1 percig kevergetve forralom, majd lehűtöm. A joghurtot habverővel összekeverem, hozzáadom a citrom lereszelt héját, fél citrom levét, a tejszint, a kihült cukorszirupot és a vaniliás porcukrot. Összekeverem és jól lehűtöm a hűtőszekrényben, bár ha mindent a hűtőből vettünk elő, akkor erre nincs is szükség.
Beleöntöm a fagylaltgépbe és 20 perc múlva már ehetjük is.

Közben megcsinálhatjuk az ostyát is.

Hozzávalók:
1 tojásfehérje
15 gr simaliszt
50 gr porcukor
25 gr olvasztott vaj
vaniliakivonat

Elkészítés:
A tojásfehérjét verjük fel habbá, majd adjuk hozzá a cukrot, azzal verjük tovább. Keverjük hozzá a lisztet, olvasztott vajat, vaniliakivonatot és alaposan verjük fel a tésztát.
Egy tepsit vajazzunk ki, béleljük ki sütőpapírral. A keverékből kenjünk késsel 10 cm hosszú, 4 cm széles ellipszis formákat egyenletes vastagságban (2-3 mm) a sütőpapírra. 200 C fokra előmelegített sütőben süssük 4-5 percig. Nagyon gyorsan sül, figyelni kell rá. Hagyjuk pár percig hülni, utána késsel óvatosan válasszuk le az ostyákat a papírról.

Megjegyzések

trinity üzenete…
Házi fagyi-hmmmmmm....
Fantasztikus az sk. ostyával!!!!
Következő vágyam a fagyigép nekem is!!
Receptet mentem:)
lúdanyó üzenete…
Köszönöm! A fagyigép pedig tényleg nélkülözhetetlen :)
Sütis néne üzenete…
szia!

tanácsot kérnék fagyigép ügyben!
milyen márkájút vegyek, ill. mire figyeljek vásárlásnál?
Vesta üzenete…
Ez olyan fagyigép, amit be kell tenni használat előtt egy időre a fagyasztóba? Persze lehet, hogy mind ilyen, én nem ismerem. És a géppel történő keverés tart 20 percig, vagy még kell fagyasztani?
erős ildikó üzenete…
Egyre-másra jönnek a fagylaltok a blogokon. Én meg csak ámulok, hogy majd én is, én is, de mikor majd?
Nem tudom. A citromot mindenesetre imádjuk!
lúdanyó üzenete…
Kedves Sütis néne és Vesta!
Nekünk Delonghi IC 8000 gépünk van. Itt lehet olvasni róla:
http://www.delonghi.hu/main.php?hm=termekek&hm2=konyha&hm3=fagylaltgep
Ez olyan gép, amit használat előtt 1 napra be kell tenni a mélyhűtőbe. A választásnál az volt a fő szempont, hogy beférjen a mélyhűtőbe és viszonylag nagy űrtartalmú legyen. Olyan, ami egy négytagú, fagyiszerető családnak megfelelő :). Nekünk nagyon bevált ez a gép, csak vannak trükkök, amikre használat közben jöttünk rá. Az nagyon fontos, hogy üresen kell elindítani a gépet és határozottan, gyorsan kell beönteni a fagyi masszát az erre szolgáló kis nyíláson át. Első alkalommal óvatosan, lassan kezdtük el, így aztán egyből odafagyott a gép oldalához a keverék és majdnem eltörtük a keverőlapátot :)
Ha jól lehűtött alapanyagot öntünk bele, akkor kb. 20 perc alatt elkészül a fagyi. Ilyenkor olyan az állaga, mint amikor a kemény fagyi kezd kiolvadni és pont kanalazható keménységű. Nem muszáj betenni a mélyhűtőbe, de ha valaki keményebben szereti, akkor beteheti egy fél órára.
lúdanyó üzenete…
Napmátka, én is így voltam vele, vágyakoztam sokáig, aztán rászántuk magunkat :) Nyáron folyamatosan bent van a mélyhűtőben a gép, amint elkészült egy adag, gyorsan elmosom, nem várom meg amíg teljesen kiolvad a belső hűtő folyadék és már megy is vissza a mélyhűtőbe.
Vesta üzenete…
Értem, köszi!
Sütis néne üzenete…
Köszönöm! :-)
ancsa üzenete…
sziasztok! egy kérdésem lenne: miért kell cukorszirupot főzni a citrom fagyiba? sokat ront az állagán ha csak édesítőt teszek hozzá? (mondjuk már a fagyigépben van az édesítős változat :)))) , de azért kíváncsi vagyok ) köszi: ancsa :)
lúdanyó üzenete…
Szia Anna! Édesítővel még nem próbáltam fagyit készíteni. Azért jó ebbe a fagyiba a cukorszirup, mert nem főzött fagyi, így a cukornak nincs ideje rendesen elolvadni, elkeveredni a fagyasztandó masszában.
ancsa üzenete…
ok, köszi! :))) megcsináltam, és nem tudom hogy a cukor hiánya miatt-e, de inkább hasonlított jégkására mint fagyira... viszont nagyon finom volt (adagonként csak 1,5 g CH!) és 1-2 óra hűtés után tényleg fagyi állaga lett. :)))
ancsa üzenete…
esetleg nem lehet hogy görög joghurttal csináltad? mert úgy nekem is krémesebb lett pl. az eperfagyim. köszi, mégegyszer :)
lúdanyó üzenete…
Lehet, hogy az édesítőszer az oka annak, hogy megváltozott az olvadáspontja a masszának.
Teljesen sima joghurttal csináltam, még csak le sem csöpögtettem.

Népszerű bejegyzések